|
A könyv

|
A Culevit nyomában a szerzőpáros:
|
Dombóvári Gábor
 |
Dr. Győri Attila
 |
| |
Versenyben a rákkal
Lehetünk nyertesek... |
|
|
Dombóvári Gábor dokumentaristaként, riporterként és Dr. Győri Attila elismert sebészként, illetve gyógyult rákbetegként azért írták meg ezt a könyvet, mert hisznek abban, hogy az igazságot, amit ők és mások is már felfedeztek ebben a valóban >Nobel díjra érdemes< magyar találmányban, mindenkinek meg kell ismernie.
Mint televíziós, örök kíváncsi dokumentarista, a leleplezés vagy felfedezés vágyával közeledtem a Culevithez - és már az első, alkalmi forgatás közelebb vitt a mai bizonyossághoz..."- írja Dombóvári Gábor a könyv előszavában. |
Néhány részlet a könyvből:
|
Kifogások tudománya
Amit eddig a modern orvostudomány elért, azt röviden a következőképpen foglalhatjuk össze: a rák, rákbetegség, tumor, rosszindulatú daganat, daganatos megbetegedés, sok fajtája ma már halálos betegségből krónikus betegséggé vált, és néhány fajtája gyógyítható. Még rövidebben: valami van, csak nem az igazi".
Kifogásokat bőséggel gyártanak a szaktekintélyek a tumor, a rákbetegség kezelésének minden területén(...) Nem véletlenül, hiszen nehezen lehetne másképp megmagyarázni az eddigi kudarcot: van egy betegségcsoport, amelyről a szakmai közmegegyezés is elismeri, hogy lényeges közös jellemzőkkel rendelkezik, ennek ellenére, immár sok évtized jelentős szellemi erőfeszítései és a hatalmas anyagi áldozatok dacára sem volt képes a kutatás a daganatok gyógyszeres kezelése területén lényegi áttörést hozni. |
|
Szelíd és erős
Igen, mi egy általános hatású szer kifejlesztéséről beszélünk, amely a rák, a rákbetegség , a tumor minden formája ellen alkalmazható, és amelynek emellett lényeges tulajdonsága, hogy nincs mellékhatása. Az előrehaladott, áttétes daganatos megbetegedéses esetekben is javít a beteg állapotán. Egyébként, aki nem beteg, az is nyugodtan élhet vele, mert immunrendszerünket támogatja. (...) Létezhet-e olyan készítmény, amely egyszerre szelíd és erős? Amelynek nemcsak önmagában nincs káros mellékhatása, de más készítményekkel, gyógyszerekkel együtt alkalmazva sem okoz kellemetlenséget? (...)
|
|
Lehet előre is
(...) létezik a rákos megbetegedés, rákbetegség megelőzésének egy általános módja, amely - ha már egyszer felfedeztük és megismertük az alapjául szolgáló természetes védelmi mechanizmust - meglehetősen egyszerűnek tűnik, mert úgy működik, ahogyan a szervezet egyébként is védekezik a meghibásodott sejtek folyamatosan jelenlévő fenyegetése ellen. Nem testidegen folyamat zajlik tehát, hanem az egyébként is működő mechanizmust erősítjük.
Egy további jó hír, hogy a megerősített védelmi rendszer képes útját állni a rákos daganat áttéteinek kialakulásának is, ezzel megakadályozza, hogy a rákbetegség visszavonhatatlanul abba a szakaszába lépjen, amikor már az életet fenyegeti. Felismeri, kiválasztja a rákos sejteket, és csak azokat károsítja: adott esetben tehát életet ment.
Mi történik, ha valaki előáll egy találmánnyal, amely lehetővé teszi a szelíd és erős készítmény előállítását? |

|
Ahol veszélyes és szigorúan tilos a siker
Tőkehiányos környezetben az új gondolattal szemben a hivatalok úgy állnak, mint megannyi kivégzőosztag. Elsőként azzal, hogy olyan követelményeket támasztanak, amelyek komoly befektetés nélkül nem teljesíthetők. Ahol a találmány története játszódik, ott a kockázati tőke elméleti fogalom (...) |
|
Jusson el mindenkihez...
Most frissiben érdemes dokumentálni a történetet, amikor még nem tűnik valamiféle töretlen sikersztorinak, és élőben lehet tapintani a résztvevők erőfeszítését. (...)
Ugyanakkor célja ennek a könyvnek az is, hogy megmutassa magát a dolgot: a találmányt és azt, amit a körülmények szorításában eddig hasznosítani lehetett belőle. Nem harcos röpirat és nem marketinges duruzsolás - ebben csak annyi elfogultságot vállalunk, amennyi magában a témaválasztásban már eleve benne van. Hiszen aki nincs mellette, az most leginkább hallgatni igyekszik róla. Ez a könyv ilyen módon kétségtelenül szavazat a találmány mellett." |

|
| |
|
|
| |
|
Jó hír az olvasóknak ! - Örömmel helyesbítünk !

A Culevit tabletta a Versenyben a Rákkal c. könyvben még
étrend-kiegészítő-ként van megnevezve.
A CULEVITET 2009-től a hatóság DAGANATOS BETEGEK RÉSZÉRE
- 980/2009 nyilvántartási számon -
SPECIÁLIS GYÓGYÁSZATI CÉLRA SZÁNT TÁPSZER -ként regisztrálta.
Éljen Vele!
|

Cím: Versenyben a rákkal - Lehetünk nyertesek...
Alcím: A Culevit nyomában
Írók: Dombóvári Gábor és Dr. Győri Attila
Borítóterv: Saródy Eszter
Fotók: Zih Zsolt fotóriporter
Kiadói szerkesztő: Dr. Bognár Gusztáv
A daganatos megbetegedés,
kemoterápia,
onkológia,
rosszindulatú daganat,
rák,
rákbetegség,
rákterápia,
sugárkezelés,
tumor kérdésköreivel, illetve a Culevit készítmények fejlesztésével, fogyasztásával, alkalmazásával kapcsolatos
kérdésekkel és észrevételekkel a könyv tartalmához kapcsolódó honlapon keresztül
lehet a szerzőkhöz, illetve a feltalálóhoz fordulni.
A könyvben olvasható információk nem helyettesítik az orvos, illetve egyéb egészségügyi
szakemberek tanácsait és kezelését. A könyvben szereplő vélemények és
tapasztalatok kizárólag a tájékoztatást szolgálják.
© Dombóvári Gábor és Dr. Győri Attila, 2007.
Kiadja a MediProm Kiadó Kft., 2007.
Felelős kiadó a kft. ügyvezetője
ISBN 978 963 06 3069 6
Minden jog fenntartva. A szerzők, valamint kiadó hozzájárulása nélkül sem a teljes
mű, sem bármely részlete nem sokszorosítható.
Készült a Havas és Társa Kft. gondozásában.
Felelős vezető: Havas Éva |
| |
|
| |
|
|
|
|